Fekete-fehér

Fekete-fehér

Modern ház tervezésére kért fel egy kétgyermekes családfő. Nagy terek és látványos belsők kialakítása volt a cél úgy, hogy a telek adottságait a végsőkig kihasználjuk. A házat kívül belül megtervezhettem.

Mediterrán hangulat

Mediterrán hangulat

Egy háromgyermekes család keresett fel, hogy tervezzem meg leendő otthonukat. Szép telek, rajta picike ház vártak első alkalommal, mikor találkoztunk. S ami kellett: nagy ház, nagy kert, jó hangulat, melegség. Sok beszélgetés után megtaláltuk a megfelelő hangulatot, és kiismertem, mire van szüksége ennek a családnak ahhoz, hogy igazán otthonuk legyen a leendő ház. A legfontosabb a jól szervezett alaprajz volt, hogy mindennek és mindenkinek meglegyen a helye. Mivel a nagyszülők vidékiek és külföldiek, ezért szükség volt egy vendégszoba kialakítására. Az emeleten kerültek elhelyezésre a gyerekszobák, hozzá a nagy fürdőszoba, valamint a szülői háló, melyhez saját terasz tartozik. A földszinten található a nappali-étkező-konyha (ezek természetesen kertkapcsolattal), valamint a vendégszobán kívül a dolgozószoba is itt kapott helyet. Az alaprajz után a külső megjelenés volt az, ami igazán tükrözte a család milyenségét, életmódját.